Program


Örkény István: TÓTÉK

Örkény István: TÓTÉK

A Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója.

"A Tótékat körülbelül húsz országban és Isten tudja hány városban játszották. Én ezeknek csak kis részét láttam. Lényegében kétféle értelmezés lehetséges.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2012. november 10. szombat, 19:00

Az egyik megoldás, hogy milyen volt Magyarország elnyomott korszakában, a sok közül valamelyikben, és hogyan reagáltunk az elnyomottság vagy kiszolgáltatottság szituációjára? Tehát kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az elnyomás és a kiszolgáltatottság drámájaként értelmezték, ami már nem magyar specialitás, hiszen az egész világon mindenütt megélték. Tehát a darabot nem mint történelmi, nemzeti produktumot, hanem mint katarzist kiváltó drámai alkotást nézték.

Én is úgy gondolom, hogy nem csak a hivatali főnöknek, vagy a művezetőknek akadnak alárendeltjei, hiszen hatalmi struktúra a család is, az óvoda meg az iskola is. Sőt még a legelesettebb, legkifosztottabb ember is fogja egy csücskét az uralkodásnak, ha egyebe nem maradt, legalább egy öleb vagy kanárimadár a kiszolgáltatottja. Kölcsönös függőségben élünk, egy személyben zsarnokok és áldozatok. Hogy a Tótékra visszatérjek, hitem szerint az őrnagy és a Tűzoltóparancsnok valójában egy személy. Ahhoz persze, hogy ebből drámai mű lehessen, össze kellett szikráztatni a benne rejlő pólusokat.” (Vidnyánszky Attila, rendező)

www.klauzalhaz.hu
www.beregszinhaz.fw.hu

Ajánlatunk


Kelemen Barnabás és Concerto Budapest A Kodály-bérlet zárókoncertjén folytatódik Keller András és a Concerto Budapest romantikus sorozata, amelyben előadják a romantikus zeneirodalom legnagyobb hatású műveit.

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.

A két művész fergeteges, szórakoztató, mindenkit megénekeltető műsora.

Ajánló


Ha lenne más is avagy a férfi és a nő dalban - Gubás Gabi és Szabó Győző zenés estje Közreműködik:…

Új világ kapujában állunk, az új szabályokat nem ismerjük. Csak a körülöttünk levő változik követhetlen gyorsasággal vagy fejünk felett levő…

Hot Jazz Band A 2025-ben 40 éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!