művész


Müller Péter Sziámi
2

Müller Péter Sziámi

1976-ban a ELTE-n magyar-francia szakos tanári diplomát, a Magyar Rádióban 1973-ban rádiószerkesztő-riporter diplomát szerzett, majd cirkusz- és varietérendezői képesítésre tett szert az Állami Artistaképző Iskolában, később film- és televízió-rendezői diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában.

1984 és 1990 között főként Amszterdamban dolgozott forgatókönyvíróként…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

1976-ban a ELTE-n magyar-francia szakos tanári diplomát, a Magyar Rádióban 1973-ban rádiószerkesztő-riporter diplomát szerzett, majd cirkusz- és varietérendezői képesítésre tett szert az Állami Artistaképző Iskolában, később film- és televízió-rendezői diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában.

1984 és 1990 között főként Amszterdamban dolgozott forgatókönyvíróként és rendezőként valamint kulturális producerként. Hazatérte után 1992-től a Sziámi Zenei Társulat vezetője, majd a Társulat nyári alkotótáborából kinőtt Sziget Fesztivál alapítója és a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. kreatív igazgatója. 1995-96-ban az első hazai zenei kereskedelmi magán-tv, az A3 kreatív igazgatója. Részt vett az 1997-ben Nobel Békedíjjal kitüntetett ICBL (Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért) civil kezdeményezésben.

1998-tól néhány évig a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetője, majd 2001-ben az akkor induló „Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezető igazgatója lett. Ennek mai napig alapító igazgatója és főtanácsadója. Rendezett a Miskolci Nemzeti Színházban és a Madách Színházban. 2001-től 2007-ig a Jonathan Miller Kiadó ügyvezetője, számos sikerkönyv szerkesztője és kiadója. 2006-ban a Magyar Állami Operaház stratégiai igazgatója.

Már két évtizede az alternatív kultúra egyik legmeghatározóbb hazai egyénisége, az URH és a Kontroll-csoport énekese, szövegírója. 1984 óta létező jelenlegi zenekara, a Sziámi az egyik legsokoldalúbb együttes Magyarországon. Az utóbbi időben énekesként együtt lép fel szerzőtársával Szakcsi lakatos Bélával, ennek a műfajteremtő formációnak Jazzy Chanson Duó a neve.

Színpadi szerzőként a Mária Evangéliumával debütált 1992-ben, a közönség ekkor neki és szerzőtársainak, Tolcsvay Lászlónak és Müller Péternek szavazta az Erzsébet-díjat. Azóta számos musical szövegírója és fordítója (Isten pénze, Beszterce ostroma, Peter Pan, Elisabeth, Mozart!, Oltári srácok). Dalait és szövegfordításait Koncz Zsuzsától Kozma Orsin és Mészáros Árpád Zsolton át Szinetár Dóráig és Bereczki Zoltánig számos előadó énekli, dalszövegei önálló kötetekben, versei az Élet és Irodalomban valamint antológiákban jelentek meg. Televíziós sorozatokat készített többek között Rubik Ernővel, két egész estés játékfilmet, rövidfilmeket és videoklipeket írt és rendezett Játszott Jancsó Miklós filmjében, és egy éve színészként dolgozik a Baltazár Színházzal. Jelenleg egy angol-magyar koprodukcióban készülő, egész estés animációs film és egy játékfilm forgatókönyvén, valamint két Kálmán Imre-operett újrafordításán dolgozik. Hat gyerek édesapja.

21/22 Vadak Ura

21/22 Vadak Ura "The covenant"

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
A vadak ura - The Covenant

A vadak ura - The Covenant

Hírös Agóra
  • Dalszövegíró, dramaturg
Baltazár Színház: Boldog óra

Baltazár Színház: Boldog óra

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Légionárius
Baltazár Színház: Kőválasz

Baltazár Színház: Kőválasz

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Általános 2
  • Magyar szöveg
Boldog óra

Boldog óra

Csiky Gergely Színház
  • Légionárius
Boldog óra - Baltazár Színház

Boldog óra - Baltazár Színház

Veszprémi Petőfi Színház
  • Légionárius
Csodalépés Rátóti Zoltán lemezbemutató koncert

Csodalépés Rátóti Zoltán lemezbemutató koncert

Thália Színház
  • Szövegíró
CSODALÉPÉS RÁTÓTI ZOLTÁN-MÜLLER PÉTER SZIÁMI

CSODALÉPÉS RÁTÓTI ZOLTÁN-MÜLLER PÉTER SZIÁMI

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Vendég
Duóhéjban PÉNTEK ÉS ROBINSON DUÓ / (MÜLLER PÉTER SZIÁMI ÉS DARVAS FERENC)

Duóhéjban PÉNTEK ÉS ROBINSON DUÓ / (MÜLLER PÉTER SZIÁMI ÉS DARVAS FERENC)

Általános
  • Színész
Elisabeth

Elisabeth

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fordító
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház.
  • Fordító
ELISABETH - Michael Kunze és Sylvester Levay musicalje

ELISABETH - Michael Kunze és Sylvester Levay musicalje

Margitszigeti Színház
  • Fordító
Gergő és az álomfogó

Gergő és az álomfogó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
GRAFFALÓ Baltazár Színház

GRAFFALÓ Baltazár Színház

Veszprémi Petőfi Színház
  • Anya / Mesélő
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Szerző
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Szerző
Isten pénze-családi musical

Isten pénze-családi musical

Tóth József Színház
  • Szerző
Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye

Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Közreműködik
Két zsidó Amerikában - Gershwin es Bernstein világa; Horgas Eszter estje

Két zsidó Amerikában - Gershwin es Bernstein világa; Horgas Eszter estje

Zsidó Művészeti Napok
  • Énekes
Kőválasz

Kőválasz

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kőválasz - A Baltazár Színház vendégjátéka

Kőválasz - A Baltazár Színház vendégjátéka

Nemzeti Színház
  • Színész
Kőválasz - Baltazár Színház

Kőválasz - Baltazár Színház

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Lesz Itt Még Fesztivál - Müller Péter Sziámival Karafiáth Orsolya Beszélget

Lesz Itt Még Fesztivál - Müller Péter Sziámival Karafiáth Orsolya Beszélget

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember.
MÁRIA EVANGÉLIUMA

MÁRIA EVANGÉLIUMA

Csiky Gergely Színház
  • Versek
Mária evangéliuma

Mária evangéliuma

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Író
Mária Evangéliuma

Mária Evangéliuma

Hírös Agóra
  • Szerző
Mária evangéliuma - rockopera

Mária evangéliuma - rockopera

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Versek
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • Versek
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • Versek
MOZART ! musical

MOZART ! musical

Margitszigeti Színház
  • Magyar szöveg
Müller Péter Sziámi + Romano Drom

Müller Péter Sziámi + Romano Drom

Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
  • filmrendező, énekes, költő
Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar és vendégeik – Leonard Cohen dalai magyarul

Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar és vendégeik – Leonard Cohen dalai magyarul

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Ének
Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól

Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól

Spinoza Színház
  • Zenész
Nikola Tesla - Végtelen energia

Nikola Tesla - Végtelen energia

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg, dramaturgia
Nikola Tesla - Végtelen energia

Nikola Tesla - Végtelen energia

RaM Colosseum
  • Dramaturgia
Nikola Tesla - Végtelen Energia

Nikola Tesla - Végtelen Energia

TBG Production
  • Dramaturg, dalszöveg
Nikola Tesla - Végtelen Energia - The Great Musical Show

Nikola Tesla - Végtelen Energia - The Great Musical Show

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Dalszöveg és dramaturgia
Nikola TESLA - Végtelen energia musical

Nikola TESLA - Végtelen energia musical

Margitszigeti Színház
  • Dalszöveg
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Általános
  • Dalszövegek
Nikola Tesla: Végtelen energia

Nikola Tesla: Végtelen energia

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Dalszöveg, dramaturgia
Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
ÖRKÉNY: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

ÖRKÉNY: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

Csokonai Rendezvényház
  • Közreműködik
Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI

Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Költő
PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

KékSzobaHall
  • Színész
Rátóti Zoltán Klubzenekar

Rátóti Zoltán Klubzenekar "Köztünk marad"

Veszprémi Petőfi Színház
  • Énekes
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
Seressük egymást, gyerekek - Müller Péter Sziámi estje

Seressük egymást, gyerekek - Müller Péter Sziámi estje

HK Produkció
  • Színész
Shalom, Chaverim! - a STETL koncertje Müller Péter Sziámival

Shalom, Chaverim! - a STETL koncertje Müller Péter Sziámival

Zsidó Művészeti Napok
  • Egyéb
SOMNAKAJ

SOMNAKAJ

Csiky Gergely Színház
  • Író
SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ

SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ

Általános
  • Színész
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház.
  • Szöveg
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró
Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi

Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember.
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Versek
Vadak ura

Vadak ura

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dalszövegíró, dramaturg
Vadak Ura - The Covenant

Vadak Ura - The Covenant

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dalszöveg
Vadak Ura - The Covenant

Vadak Ura - The Covenant

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Dalszöveg
Vadak Ura - The Covenant - PREMIER

Vadak Ura - The Covenant - PREMIER

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dalszöveg
Vadak Ura - The COVENANT családi musical

Vadak Ura - The COVENANT családi musical

Általános
  • Dalszövegíró, dramaturg
Vadak Ura -musical

Vadak Ura -musical

TBG Production
  • Dalszöveg
Vadak Ura -The Covenant

Vadak Ura -The Covenant

TBG Production
  • Dalszöveg
VADAK URA – The Covenant

VADAK URA – The Covenant

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dalszöveg
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Csiky Gergely Színház
  • Dalszövegek
Vörös István: Arany lépés

Vörös István: Arany lépés

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Vörös István: Boldog Óra

Vörös István: Boldog Óra

Általános
  • Légionárius
X Bohém Casting

X Bohém Casting

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
X Szentivánéji álom

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró
XA Bajadér

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Dalszövegíró
XGhost

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
zzIsten pénze

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Dalszövegíró
zzMarie Antoinette

zzMarie Antoinette

Budapesti Operettszínház
  • Dalszöveg
zzRebecca

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!